Április 22. - A Föld Napja

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És ilyenkor pedig falutakarítás, szemétszedés, környezetvédelmi akciók, programok a világon mindenhol.

És ugyan nem ma, de alig pár napja mi is szorgoskodtunk itt a Garancson. Összeszedtük az útmenti szemetet (megint volt bőven), rendet raktunk, takarítottunk, szépültünk.

És idén is találtunk nem odaillő dolgokat az erdőben, az útszélén, szóval mindenfelé, amerre jártunk. Volt megint rengeteg műanyag palack, sörösdoboz, cementeszsák, építési ezmegaz, amikről általában nem tudom, igazából micsodák.

És aztán megint voltak "különleges darabok", amikhez nem voltam képes jóhiszemű és sablonos történeteket kovácsolni, mint például, hogy kifújta a szél a kukából, vagy leesett egy teherautóról stb. Ilyen volt az óvszeres tasak, vagyis, ha jól meggondolom, ez nem is annyira extra, hiszen már tavaly is találtam nem egyet. És lássuk be, a hozzá tartozó történet is csak fantázia kérdése. De például összeszedtem az erdőben törött tányérokat (!), ezt már inkább meglepőnek találtam. Aztán ott voltak a környékbeli tinilányok erdei bunkerének maradványai. Ennek eltakarításához már két kis segítőm is akadt, és mondhatom, nagyon ügyesek voltak. Együttes erővel cipeltük el a szétázott, bepenészedett textíliliákat, műanyag csöveket, egy hatalmas ezüst fóliát, és egy ijesztően nagy fekete játékpókot a naaaagy közösségi szemétszedős konténerbe!

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://garancsvidek.blog.hu/api/trackback/id/tr41942615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kopirájtok: A cuki állatok, így a bagoly
+ a cica, meg a házikók + a felhők
a productive dreams-nek köszönhetők.
A nagy fa itt mellettem itt született:
www.dapino-colada.nl.

süti beállítások módosítása