Gyerünk Kefaloniára!

Nem lehetett halogatni tovább, idén elmentünk nyaralni. A nagy kiköltözésnek köszönhetően már két éve (vagy három?) nem voltunk, és hát azért élmények is kellenek, nem csak sóderlapátolás. Nagy volt az arcunk, mert kitaláltuk, hogy majd jól lemegyünk Kefaloniára kocsival, hiszen miért is ne, Budapest-Párizst is leseggeltük. Na de! Ez annál sokkal-sokkal durvább volt. Nagyon fájdalmas az út oda, és vissza is négykeréken. Nem túlzottan gondoltunk bele a szerb, macedón útviszonyokba, mikor elindultunk, és abba sem, hogy nem alszunk meg sehol. Az volt a "nagy ötlet", ha majd fáradtak leszünk, megállunk egy nagyobb benzinkútnál, és alszunk néhány órát. Hát ez nem jött be. A jövésmenés, a csörgő csipszes zacskók, a kocsik ajtajának ki-be csapkodása nem segítik elő a nyugodt pihenést. Talán tizenhuszon évesen az ember lánya ezzel még mit sem törődik. Simán negyvennyolcórázik, aztán néhány óra alvás után kisimultan ébred, de aztán harmincon túl már kényelmesebb. Nem tünt már olyan nagy kalandnak 24 órát büdülni a kocsiban, és szottyadt szendvicseket rágcsálni. (Persze azért nem kapom elő a járókeretet, de nincs igazam? Jó, van ellenpélda is, a szomszéd Pisti, aki a Mount Everestre is felkarikázna evés és fürdés nélkül, dehát nem vagyunk egyformák.)

Szóval ez volt a rossz rész, de persze mikor odaértünk, nagyon büszkék voltunk magunkra, és így kocsit sem kellett bérelni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.