Elolvadt a hó, a március is már a küszöbön van, a természet azonban még lustálkodik. Ebben a szottyadt időben nem sok fotóznivaló akad, hiszen aligha jó téma az olvadás után visszamaradó kutyakaka. Tud annyira és olyan sokáig tél lenni, hogy megfeledkezzek arról, hogy milyen az, amikor minden selymes, vibráló, élettel teli. Előbányásztam hát a tavaly nyári fotókat, és azokkal vígasztalódtam.

Most tavasszal lesz két éve, hogy kiköltöztünk a vadonba. Van számos előnye és hátránya is annak, hogy itt lakunk. A 10-es út például egy katasztrófa, de ez csak az első évben fájt, utána már tök rezignáltan tűr az ember lánya. Ha a fővárosban dolgozol, akkor napi 2,5-4 óra utazást jelent az ittlakás, pedig az otthontól a melóhelyig mindössze 35-40 km-ről beszélünk.

DE kit érdekel a 10-es út,

 HA ezt láthatod az ablakból:

Akkor kormosfejű cinegéről vagy barátcinegéről van szó. Olyannyira hasonlítanak egymásra, hogy én képtelen voltam eldönteni, hogy a mi vendégeink tulajdonképpen kicsodák. Tehát ha valaki tudja a fotó alapján, írja meg nekem, és azt is, hogy honnan tudja!

Na igen, elolvadt a hó, és én azon kapom magam, hogy a télen készített madárfotókból nem sok került a blogra. Pedig van termés bőven, mert a nagy hónak és hidegnek köszönhetően nagyon sokféle madár meglátogatta az etetőnket.

A kék cinege nagyon csinos kis madár. A széncinegével szemben neki kék sapkája van, és feketére van sminkelve a szeme, szerintem van benne valami távolkeleties.

Védett madárka ám!

(Ha cinkét látok, mindig rámtör a cukiskodhatnék....)

Nem bírtam nem beilleszteni ezt a mutatványt ide. Köszönöm az elkövetőnek, bearanyozta vele a napomat.

Unom már a telet?

Nem lehet. Előbb-utóbb utolér bennünket. Lehet lavírozni, kerülgetni, mismásolni. De van az a pont, amikor face to face kell megvívnunk vele. Minél tovább húzzuk ezt az összecsapást, annál nagyobbat fog csapni a farkával. Amitől lehet, hogy hanyatt esünk, de amikor felállunk, felszabadulunk, megkönnyebbülünk. Talán a személyiségünk is fejlődik valamicskét.

Egy pipa veres Kefalóniából.

Delhiben macskát nem (vajon miért nem?), kóborkutyát annál többet látni. A sokszor csontsovány ebek némi élelem reményében végigjárják a város hulladékgyűjtőit, vagy épp az utcán gyűlő, szétszórt szemét között guberálnak. Szomorú látvány.

Van egy macska ismerősöm, Peti. Mostanában rástartolt egy fehérblúzos veresss. Még nem tudni pontosan mint akar tőle, de kitartóan látogatja, kerülgeti, szagolgatja, kellllleti magát.

Hát ebbbben a mai világban már a lányok jááárnak udvarrrolni....?

Fotó: Géza

Soha többé nem főzök Pataki tálban. Mert szar. Mosogatni is, meg amúgy is. Ma kidobtam.

...akkor fekete bukósisakot visel, van belőle szépen, örök dominancia harcot vív az etetőnél a verebekkel, és amúgy almapárti.

Mi voltunk. Ott ilyen a macska. Szerintünk nem boldogok.

A macskákat kizavarni sem lehet.

Ahogy az emberek, úgy a macskák is különbözőek. És most nem a fajtatiszta, pedigrés macskákra gondolok.

Akármerre járunk, mindig fotózunk macskákat, és nem csak mi, de a barátaink is. Így már egy egész szép kis gyűjteményünk van különböző típusú, testfelépítésű, igazi utcai fenegyerekekből.

Az első versenyző egy korzikai macska:

Jól megfigyelhető az átlagosnál nagyobb méretű füle, és mindenre elszánt, vérbosszút követelő, ádáz tekintete. A képet Niki küldte nekem, köszönet érte!

Szerintem engem terrorizál Julikakas. Ha nem pósztolok elég gyakran, egyszerűen megvonja tőlem a blogot körülvevő mesevilágot...

Volt egy sáskánk, kb. tavaly ilyenkor fogadtuk be. Imre volt a becsületes neve. Azóta minden imádkozó sáska Imre. Ma délelőtt kettő Imi is ájtatoskodott a "kertünkben".

Aztán a következő gondolatom mindjárt az, hogy mi is az az "ájtatos":

"Eredeti értelmében áhitatos, hitbuzgó, gyakran imádkozó hívő.
Van azonban egy némileg gúnyos felhangja is. Ájtatos az is, akit a környezete ál-áhitattal, álszentséggel vádol.

A szövegkörnyezet dönti el a tartalmát, azaz a szövegbe ágyazva derül ki, hogy milyen értelemben használja az, aki a szájára veszi a szót. (Manapság az utóbbi értelemben gyakrabban használt.)"

Köszönöm Hegedornak a definíciót.

"És lőnek zendülések és mennydörgések és villámlások; és lőn nagy földindulás, a milyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, ilyen nagy."

(Jelenések könyve 16.18)

A fotó augusztus 4-én készült.

Tegnap egy kirándulással búcsúztattuk a szabadságunkat, és Veszprémben, a "királynék városában" kötöttünk ki.

Tök mindegy hová rándulunk ki, nagy valószínűséggel beülünk valahová ebédelni, és én sokadszorra is rájöttem, hogy egyáltalán nem egyszerű kitalálni, hol is egyen az ember lánya és fiúja egy idegen városban. Az útikönyvek ajánlatainak nem hiszünk, mert azt gondoljuk, azok biztosan fizetett hirdetések. Szerencsés esetben megkérdezünk egy ismerőst, akiről tudjuk, hogy már járt ott, hogy ő melyik éttermet javasolja. Általában viszont az van, hogy elkezdünk bizonytalanul, ám de szigorú és kritikus tekintettel kódorogni az adott város központi részén, majd a "Na, ez jó!" határozott és gasztrotudatos felkiáltással beülünk valahová. Aztán vagy bejön vagy nem. Mi is bóklásztunk egy jó ideig, mire  találtunk egy pofás, kevésbé turistaorientált éttermet, viszont az annyira BOMBA (mert szeretjük ezt a szót:)))) volt, hogy gondoltam megosztom az olvasókkal.

Oliva Étterem / Grillkert / Panzió

Ételek: Grillen, vaslapon sültek minden mennyiségben, külön tetszett, hogy feketekagyló is van az étlapon. A hagyományosabb ízek kedvelői az étlapba fűzött laminált lapocskáról választhatnak, amin a balatoni nyaralások kötelező fogásai, illetve magyaros ételek találhatók. (Pl. paprikás lisztbe forgatott sült keszeg, borjúpaprikás, flekken) Adagok: bőségesek, igazából egy főétellel jól lehet lakni, de hiba kihagyni az előételt vagy a levest, mert gyönyörűségesen finomak vannak! (Pl. Grillezett gomolya pestós paradicsommal, balzsamecetes salátával.)

Hangulat: Mediterrán. Mintha nem is itthon lettem volna, hanem tengerparti vendéglőben egy görög szigeten.

Szerviz: Figyelmes, udvarias, gyors. Nem tolakodó.

Ajánlom: Én ropogósra sütött pisztrángot ettem grill zöldséggel, zöldspárgával és fokhagymás spenótlevelekkel. Mennyei volt!

És a részletek: oliva.hu

Eszembe jutott a véget nem érő téli hóesés. Meg az, hogy mennyire utáltam. Színek nélkül szar az élet. A tél ilyen, ezért (sem) nagyon  birom.

Azért így, hogy érezzem a különbséget.

Nemrégiben volt egy sanda próbálkozásom gasztroblog terén. Aztán rájöttem, hogy nem vagyok elég jó - látva a jobbnál jobb íznaplókat. Sokaknak azonban tetszett(?), amit csináltam , és lépten-nyomon arra bíztatnak, hogy folytassam valamilyen formában a kajás kalandozást is.  Lehet, most teszek egy próbálkozást, amit egy joghurtos padlizsánsaláta váltott ki. Nem vagyok egy gasztrozseni, mint itt néhányan, de felismerem mi a jó, és az is tény, hogy van gyakorlatom főzésügyileg. És itt nem a krumplifőzelékre gondolok. (Lehet, nagy az arcom???)

Sok recept jelenik meg, ha rákeresünk egy-egy ételre a gugliban, és nehéz eldönteni, melyik a legfrankóbb. Ebben fogok segíteni egyelőre néhány linkkel (hiszen más tollával nem ékeskedünk), aztán lehet, hogy végül magamat is beleadom saját receptekkel.

A blog amúgy is kinyílt. Átalakult a "minden, ami a garancs" üzemmódra. Szeretek főzni, így örülnék, ha társíthatnám a gasztronómiát a tücskök, bogarak témához. Ilyen úgy sincs még egy:)

Szeretném kérdezni összes olvasómat - akár a garancsos levlistán keresztül is mondjanak véleményt - hogy kerüljön-é ide egy-két recept még vagy se?

Kezdetnek a legjobb török, joghurtos padizsánsaláta linkje:

safranysarkany.blogspot.com/2009/01/joghurtos-padlizsnsalta.html

Mitől jó? A zsíros joghurtalap miatt, ami kötelező ehhez a recepthez. A furfangos török, indiai, akármilyen speckó joghurtot úgy tudod előidézni, ha sima Danone vagy az Aldiban kapható noném joghurtot (Milfina) - ez utóbbira viszont esküszöm és meghajolok előtte - felkötöd laza szövésű anyagban (én pelenkában csinálom....de tényleg) egy edény vagy a mosogató felé 20-30 percre, és hagyod kicsöpögni a savóját. Aztán felvered villával és kész a zsíros joghurt.

Miért ez a recept a legjobb? A római kömény miatt. Csodálatos aromát ad. Csak a fenti blog használta ezt a remek, ízes, aromás fűszert, ami a török és indiai ételek elengedhetetlen része. Római kömény minden keleti boltban kapható. (arab, török, indiai fűszerek - Pl. a Mammutban a piactér résznél, a Retek utcában is van egy, vagy a Wesselényi utcánál a körúton.)

Másképp? - az összes  mennyiség megáll, nem változtattam semmit, kivéve, hogy nem vettem semmiféle speckó joghurtot, hanem a fentiek alapján készítettem el.

Utózönge: Állatok, bogarak, macskák, kutyák, pókok persze maradnak a blogon.

A Garancson sokkal több a pók, mint kellene. Nem vagyunk jó viszonyban, nagyon nem.

Az itteni pókok jellemzői

Gigantikusak, rusnyák, nem szelídek, szép szóra nem hallgatnak, biztos, hogy szőrösek, és sokkal több lábuk van, mint egy átlag póknak, ha mégsem, akkor valamitől kövérek, és nem akarod tudni, mitől. És valószínűleg megeszik a cuki, kis pókokat, mert azokból sokkal kevesebb van. Ha belegázolsz a hálójukba - ha egyáltalán van nekik, és nem a kanapéd alatt rendezkednek be - akkor támadóállást vesznek fel, és ha nem menekülsz, lehet, te leszel a vacsorájuk. Általában az esti órákban gondolják úgy, hogy ellátogatnak a nappali egyik végéből a másikba. Ilyenkor mélyen elgondolkodsz, hogy a francba jött be úgy a házba, hogy nem vetted észre, hiszen méreténél fogva ez képtelenség.

Aztán felveszed a harcot!

Egy cuki lánynak, Hédinek köszönhetően jól indult a hét a Garancson. Szerintem nincs ember, aki ne utálná a hétfőt (és ez igaz a macskákra is, lásd: Garfield), nos, ezzel én is így vagyok. Kivéve most! Mert ha nem kell dolgozni menni, akkor minden nap szép.:) Pláne, hogy nyári szabadságom első napja üdítő lovaglással kezdődött...pontosabban végződött. Két ló és két póni boldogította az aprónépet a játszótér mellett, és naná, hogy engem is, hiszen még sosem ültem lovon, és gyerekkorom óta vágytam arra, hogy végre én is paripára pattanhassak. A felszállás és leszállás kissé nehézkes volt, mert nekem nem volt apukám, aki felpakol, de megugrottam a feladatot, még ha némileg sután is. (Bár, aki ismeri a mozgáskoordinációmat tudja, hogy ez is nagy teljesítmény volt tőlem.)

Aztán már minden ment magától: büszkén ültem, integettem, mint az Angol Királynő, és mosolyogtam a világba. Jó volt. Nem szabad felnőni!

Julikakast megkértem gyógyítsa meg a blogot, és ő egy pillanat alatt visszafújta a felhőket, épített kerítést, házat, visszacsalogatta a cicát, a madarakat, és a baglyot is.

Szép az élet újra!

S bár nem ide tartozik, mégis kapcsolódik: Budán, a II. kerületben, egész pontosan a Margit körút egyik régi lakóházának erkélyén valaki tart egy kakast. Nem tudom az állatnak jó-e vagy rossz, de nagyon bizarr élmény, mikor az urbanizáció legmélyebb bugyrában a mentők, autók, villamosok, emberek folyamatos zaját, morajlását kakaskukorékolás töri meg. Először nyilván az az első gondolat, hogy valakinek a hülye csengőhangját hallod, aztán másodszorra, harmadszorra már elbizonytalanodsz, hogy ez most vajon tényleg frankó? (Ilyenkor ül ki az arcra az a bizonyos buta tekintet.) És akkor valaki, aki ezügyben okosabb, megsajnál és odalép hozzád, és megválaszolja a kérdést. Na így születnek a legendák. Legalábbis a városiak.  Már többször hallottuk szólozni mi is a kakast, tehát nem kamu a dolog. Legalábbis mi már hiszünk a legendában.