Elolvadt a hó, a március is már a küszöbön van, a természet azonban még lustálkodik. Ebben a szottyadt időben nem sok fotóznivaló akad, hiszen aligha jó téma az olvadás után visszamaradó kutyakaka. Tud annyira és olyan sokáig tél lenni, hogy megfeledkezzek arról, hogy milyen az,…

Most tavasszal lesz két éve, hogy kiköltöztünk a vadonba. Van számos előnye és hátránya is annak, hogy itt lakunk. A 10-es út például egy katasztrófa, de ez csak az első évben fájt, utána már tök rezignáltan tűr az ember lánya. Ha a fővárosban dolgozol, akkor napi 2,5-4 óra…

Akkor kormosfejű cinegéről vagy barátcinegéről van szó. Olyannyira hasonlítanak egymásra, hogy én képtelen voltam eldönteni, hogy a mi vendégeink tulajdonképpen kicsodák. Tehát ha valaki tudja a fotó alapján, írja meg nekem, és azt is, hogy honnan tudja!

Kephera 2010.02.25. 12:05

Ha a cinege kék...

Na igen, elolvadt a hó, és én azon kapom magam, hogy a télen készített madárfotókból nem sok került a blogra. Pedig van termés bőven, mert a nagy hónak és hidegnek köszönhetően nagyon sokféle madár meglátogatta az etetőnket.A kék cinege nagyon csinos kis madár. A…

      Nem bírtam nem beilleszteni ezt a mutatványt ide. Köszönöm az elkövetőnek, bearanyozta vele a napomat.   

Kephera 2010.01.31. 12:27

Havas minimalista

                   Unom már a telet?

Szólj hozzá!

Címkék: tél

Nem lehet. Előbb-utóbb utolér bennünket. Lehet lavírozni, kerülgetni, mismásolni. De van az a pont, amikor face to face kell megvívnunk vele. Minél tovább húzzuk ezt az összecsapást, annál nagyobbat fog csapni a farkával. Amitől lehet, hogy hanyatt esünk, de amikor felállunk,…

Kephera 2010.01.27. 16:25

Ne vegzálj már!

Egy pipa veres Kefalóniából.

Delhiben macskát nem (vajon miért nem?), kóborkutyát annál többet látni. A sokszor csontsovány ebek némi élelem reményében végigjárják a város hulladékgyűjtőit, vagy épp az utcán gyűlő, szétszórt szemét között guberálnak. Szomorú látvány.

Van egy macska ismerősöm, Peti. Mostanában rástartolt egy fehérblúzos veresss. Még nem tudni pontosan mint akar tőle, de kitartóan látogatja, kerülgeti, szagolgatja, kellllleti magát. Hát ebbbben a mai világban már a lányok jááárnak…

Kephera 2010.01.17. 19:07

Ez egy fogadalom?

Soha többé nem főzök Pataki tálban. Mert szar. Mosogatni is, meg amúgy is. Ma kidobtam.

Kephera 2010.01.17. 17:51

Ha a cinege szén,

...akkor fekete bukósisakot visel, van belőle szépen, örök dominancia harcot vív az etetőnél a verebekkel, és amúgy almapárti. 

Mi voltunk. Ott ilyen a macska. Szerintünk nem boldogok.

Kephera 2009.10.18. 17:22

Megint tél

A macskákat kizavarni sem lehet. 

Kephera 2009.09.18. 09:40

Korzikai kandúr

Ahogy az emberek, úgy a macskák is különbözőek. És most nem a fajtatiszta, pedigrés macskákra gondolok.Akármerre járunk, mindig fotózunk macskákat, és nem csak mi, de a barátaink is. Így már egy egész szép kis gyűjteményünk van különböző típusú, testfelépítésű, igazi…

Szerintem engem terrorizál Julikakas. Ha nem pósztolok elég gyakran, egyszerűen megvonja tőlem a blogot körülvevő mesevilágot...

Volt egy sáskánk, kb. tavaly ilyenkor fogadtuk be. Imre volt a becsületes neve. Azóta minden imádkozó sáska Imre. Ma délelőtt kettő Imi is ájtatoskodott a "kertünkben".Aztán a következő gondolatom mindjárt az, hogy mi is az az "ájtatos":"Eredeti értelmében…

"És lőnek zendülések és mennydörgések és villámlások; és lőn nagy földindulás, a milyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, ilyen nagy."(Jelenések könyve…

Kephera 2009.08.03. 12:17

Veszprém Olivával

Tegnap egy kirándulással búcsúztattuk a szabadságunkat, és Veszprémben, a "királynék városában" kötöttünk ki.Tök mindegy hová rándulunk ki, nagy valószínűséggel beülünk valahová ebédelni, és én sokadszorra is rájöttem, hogy egyáltalán nem egyszerű…

Eszembe jutott a véget nem érő téli hóesés. Meg az, hogy mennyire utáltam. Színek nélkül szar az élet. A tél ilyen, ezért (sem) nagyon  birom.Azért így, hogy érezzem a különbséget.  

Nemrégiben volt egy sanda próbálkozásom gasztroblog terén. Aztán rájöttem, hogy nem vagyok elég jó - látva a jobbnál jobb íznaplókat. Sokaknak azonban tetszett(?), amit csináltam , és lépten-nyomon arra bíztatnak, hogy folytassam valamilyen formában a kajás kalandozást is. …

A Garancson sokkal több a pók, mint kellene. Nem vagyunk jó viszonyban, nagyon nem.Az itteni pókok jellemzőiGigantikusak, rusnyák, nem szelídek, szép szóra nem hallgatnak, biztos, hogy szőrösek, és sokkal több lábuk van, mint egy átlag póknak, ha mégsem, akkor valamitől kövérek,…

Kephera 2009.07.21. 12:41

Nyeregbe!

Egy cuki lánynak, Hédinek köszönhetően jól indult a hét a Garancson. Szerintem nincs ember, aki ne utálná a hétfőt (és ez igaz a macskákra is, lásd: Garfield), nos, ezzel én is így vagyok. Kivéve most! Mert ha nem kell dolgozni menni, akkor minden nap szép.:) Pláne, hogy nyári…

Julikakast megkértem gyógyítsa meg a blogot, és ő egy pillanat alatt visszafújta a felhőket, épített kerítést, házat, visszacsalogatta a cicát, a madarakat, és a baglyot is.Szép az élet újra!S bár nem ide tartozik, mégis kapcsolódik: Budán, a II. kerületben, egész pontosan a…

Kopirájtok: A cuki állatok, így a bagoly
+ a cica, meg a házikók + a felhők
a productive dreams-nek köszönhetők.
A nagy fa itt mellettem itt született:
www.dapino-colada.nl.

süti beállítások módosítása