Egy cuki lánynak, Hédinek köszönhetően jól indult a hét a Garancson. Szerintem nincs ember, aki ne utálná a hétfőt (és ez igaz a macskákra is, lásd: Garfield), nos, ezzel én is így vagyok. Kivéve most! Mert ha nem kell dolgozni menni, akkor minden nap szép.:) Pláne, hogy nyári szabadságom első napja üdítő lovaglással kezdődött...pontosabban végződött. Két ló és két póni boldogította az aprónépet a játszótér mellett, és naná, hogy engem is, hiszen még sosem ültem lovon, és gyerekkorom óta vágytam arra, hogy végre én is paripára pattanhassak. A felszállás és leszállás kissé nehézkes volt, mert nekem nem volt apukám, aki felpakol, de megugrottam a feladatot, még ha némileg sután is. (Bár, aki ismeri a mozgáskoordinációmat tudja, hogy ez is nagy teljesítmény volt tőlem.)

Aztán már minden ment magától: büszkén ültem, integettem, mint az Angol Királynő, és mosolyogtam a világba. Jó volt. Nem szabad felnőni!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.