Kivittem a kutyát a szokásos hétfői lógó orral, és talán a ma esti 10 foknak köszönhetően, eszembe jutott esetleg tényleg tavasz van. Így aztán vittem magammal egy gumikesztyűt (mert mégiscsak csaj vagyok, és a béka, az béka nekem is), hátha átsegíthetek néhány békaurat és hölgyet az úttesten. És lám-lám! Tényleg itt a tavasz! Végre elindultak! Ott voltak mindenhol, mindenféleképpentében. Bevallom őszintén nekem komoly megpróbáltatást jelentett egy-egy megtermett példányt átsegíteni az úton, mert pont olyan rajtuk a "fogás", mint ahogyan azt az ember lánya elképzeli...

Viszont sikerült lencsevégre kapnunk a természet nagy igazságtalanságát, miszerint megint csak a nők húzzák a rövidebbet. A békafiú kényelmesen terpeszkedik a nőstény hátán, mindaddig, míg meg nem érkeznek a párzási helyre (ez esetben a Garancsi tóhoz), és a szerelem még csak akkor kezdődik!

Teljesen jogos lenne a "Fáradt vagyok drágám" kifogás nem?:)

Amikor ideköltöztünk Piliscsabára, a macskákat illetően (is) elég sok új helyzettel kellett szembenéznünk. Vegyük például a kullancsokat. Amíg lakásban éltünk, nem volt szükség arra, hogy számításba vegyük ezeket az apró, ám annál veszélyesebb élősködőket. Egyszerűen nem törődtünk velük, ignoráltuk őket a tudatunkból.  Aztán kicuccoltunk ide, és minden megváltozott. (Néha úgy érzem, hogy Piliscsabán több a kullancs, mint az egész országban összesen.)

Nagyon kis rendesek voltunk, mert a megérkezésünket követően igen hamar elmentünk bemutatkozni a helyi állatorvosnak, aki azon nyomban rá is nyomott a csodaszérumból a cirmikre egy-egy adagot. Bár ez az ampullás finomság nem olcsó dolog (szerintem nyugodtan kalkuláljuk bele a rezsiköltségbe, akkor nem fáj annyira), de az egyetlen, ami valóban hatékony is. Sajnos csak egy hónapig, és egy nappal sem tovább. Ha ennek ellenére mégis előfordul, hogy a macskánkban kullancsot találunk, ki lehet egészíteni a védekezést egy kis B-vitamin koktéllal.  A patikákban Vitamin B Komplex (gyártó: Bioextra Kft.) néven árulják. Pici piros golyók, könnyű beadni (heti két alkalommal egy szem elég) és no mellékhatás. (Illetve egy azért mégis van, fura szaga lesz a cicának tőle, de pont ez a lényege: a kullancsok utálják.)  

Viszont, ha már ott pöffeszkedik az aprórém a cica bőrén, vegyük el a kedvét a vámpírkodástól: ez esetben érdemes beszerezni egy kullancs kiszedő csipeszt (a helyes használathoz kérjük kezelőorvosunk vagy gyógyszerészünk segítségét, és ez blablának tűnik, de esetben, helytálló), ami jelentősen megkönnyíti az eltávolítást. Ha ez megtörtént, „döfjünk tőrt a vérszívó szívébe!” – azaz küldjük át a másvilágra.  Az állatvédelem néha áldozatokkal is jár.

Mintha pontosan az történne, mint a Miért éppen Alaszka? című, számomra rendkívül kedves tévésorozatban. Várjuk, hogy megrepedjen a jég végre. Az emberek kezdenek kissé skizofrénné válni. Ha két percre kisüt a nap, mindenkinek zavarodott vigyor ül ki az arcára, mintha nem hinné el, hogy ez most frankón létező, valós természeti jelenség, viszont mikor elborul az ég, úgy három napra, akkor pedig a már jól bevált pesszimista pszichodráma válik uralkodóvá az utcán a "a ne szólj hozzám, mert ölök" arckifejezés kiséretében. Hmmm..ha most jól meggondolom, ez most nem csak a mostoha időjárásra igaz.

És persze, hogy legyen már egy kép is, ami csak kicsit (sem) kapcsolódik a sztorihoz:

...amikor mosod a salátaleveleket, találkozhatsz kis lakókkal is. Aztán megsajnálod, kimented a vízből, és ráteszed a tulipánra, hogy élete kezdetén mindjárt valami szépet lásson. Neked is jó, mert olyat látsz, amit azelőtt sosem vettél volna észre, neki is jó, mert megmentetted őt. Körülnézett, mi lefotóztuk, aztán rábíztuk őt a természetre.

Egy meztelen csiga - a maga kis 30 másodperces memóriájával - legfeljebb egy érzést őriz meg ebből a jelenetből, míg az, aki az ő kis mikrokozmoszának isteneként ezt tette vele, talán időről-időre erőt tud meríteni ebből a képből, ha összecsapnak a hullámok:  sebaj, minden rendben lesz!

"Most akkor igen...vagy nem....? Vagy mit is akartam? Ja igen...aludni, ha hagynál végre..."

Nálunk itt Garancsligeten mindig szépen tarolnak az autósok, legalábbis ami a békákat illeti. Az út alján ugyan kint van a 30-as tábla (mondjuk nyilván nem a brekik miatt), de ezen szépen átsiklik az egosofőr szeme. Hiába, sokat veszítene azzal a két perccel, amivel tovább tartana az út. A dolgot azért is felháborítónak tartom, mivel járda nincs kiépítve, azaz ha valaki felfele kutyagol, komolyan kell figyelnie arra, hogy ne csapja el egy „nyomom neki, mert olyan jól húz a kocsi felfelé” arc. Nem azt mondom, hogy a megjelölt sebességgel kell felcammogni, mert az viszont már nonszensz, de lehetne menni azért egy kicsit lassabban is, és akkor a felfelé baktató vándor is megmarad, és nem lenne annyi békamatrica sem az úton. Megfelelő sebességgel észre lehet venni és megkerülni a nagyobb brekiket, ha nem is mindet, de ez a kicsire nem adok, a nagy meg nem érdekel (értve ez alatt az emberállatot is) hozzáállás nem frankó.

A varangyok védelmében kihelyeztünk egy táblát, hátha észreveszi az ittlakó, hogy szép lassan megszűnik létezni az, amiért a vidéki életet választotta.

Megjött a tavasz, és ezzel együtt a varangyok is elindulnak az ilyenkor szokásos vándorútjukra. Kibújnak a földből, hogy eleget tegyenek a kötelességüknek, és pici utódokkal népesítsék be a környéket. Ez azonban korántsem egyszerű, hiszen számos veszéllyel kell szembenézniük. Átkelni árkokon, erdőn, utakon, sokszor igen forgalmas közutakon, hogy aztán megérkezzenek a Paradicsomba, ami nekik a vizet jelenti. És a megfáradt vándorok még csak ekkor kezdenek a hancúrozásba. A nőstények a szerelmi légyott után hosszú petezsinórokkal hálózzák be a vizeket, és pár héttel később már jönnek is az apróságok

Naná, hogy láttam tegnap 3 őzet! Nem akartam hinni a szememnek! Olyan volt az egész, mint egy képeslap. Persze kép nem készült róluk:((( Nagyon büszke leszek magunkra, ha egyszer le tudjuk fotózni őket!

A macskákok is rosszul viselik a hosszúra nyúló telet. Kezdenek már elég pszihón viselkedni. Nincs kedvük semmihez, állandóan verik egymást... vagy engem... Bent se jó, kint se jó. Csak nyávognak, rángatóznak, flegmáznak. Le-föl mászkálnak peckesen, felsőbbrendűségük teljes tudatában. Én pedig látom rajtuk, hogy zavarom őket.

Most már tényleg jön a tavasz!

Kicsi szünet után folytatom Bill történetét. Szóval egyik hétvégén, amikor ismét eljött hozzánk, az egyik szeme ki volt fordulva az üregéből. És ezt itt szó szerint kell érteni. Borzalmas és groteszk látvány volt. Másnap az utcában a lányok segítettek befogni, így ki tudtam hívni hozzá az állatorvost. Megműtötték, eltávolították a szemét, és ezt követően persze nálunk lábadozott szegény. Még hosszú hetekig kellett törölgetni, ápolni a szeme helyét mire begyógyult, és ha ez nem lett volna elég, még tüzelt is, hozzánk csalogatva ezzel a környék összes kankutyáját. Hát köszöntem is szépen a jó elfoglaltságot!

Soha sem derült ki biztosan, mi történt vele, de nekem még mindig az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy az egyik szomszédkutya támadta meg. Ezt a gyanúmat erősítette az is, hogy ez a kutya nemrégiben megint nekiment a Billnek, amikor együtt sétáltunk. Akkor a farkát harapta véresre. És mit lehet ilyenkor csinálni? Erről majd legközelebb. Következő téma: Pórázt és szájkosarat a gazdinak!

A kép a műtét után készült

„Mindig retkes vagyok, mert utálok mosakodni. Zsenge agyállományomnak köszönhetően nem értek semmit, így nem is félek semmitől. Könnyű, kiszámítható, simulékony természetem miatt nem okozok nagy gondot a gazdának. Én vagyok az ő „drágaszága”. Ízig-vérig macska vagyok, nem úgy, mint arisztokrata lakótársam, Pepi, aki azt hiszi, attól döglik a légy, ha fennhordja az orrát, és turkál az ételben. Én tudom, mi kell a gazdának…bár néha pipa, hogy nem pucolom rendszeresen a körmeimet, de kit érdekel…csak egy ember…"

Nyilván egyből azt hittem, hogy valami trópusi pók keveredett hozzánk, és ennek megfelelően némileg be is pánikoltam. Az ember lánya mezei keresztes, kaszás stb. pókokhoz van szokva, nem ilyen gyors mozgású, hatalmas szörnyekhez. Aztán persze le is fényképeztük és elküldtük egy pókszakértőnek a képet. Szerinte cselőpók. Hát nem tudom. Felőlem akár az is lehet. Ha valaki másképp látja, írjon!

Nos tévedtem. Még mindig nagyon, de nagyon tél van. A mai jeges szél különösen lenyűgöző volt. És ezennel ünnepélyesen megígérem, hogy az időjárás témát (egy ideig) hanyagolom. Nem megy nekem a mackó üzemmód.

Lassan egy éve lesz, hogy Bill, a kutyák királya nálunk lakik. A hajléktalan hippi tavaly áprilisban látogatott meg minket először, és (nyilván) nem is tudtam és nem is akartam kiutasítani házunk tájáról. A keresztelője már ekkor megtörtént, mert életkedve, büszkesége, és nem utolsósorban külseje Deák Bill Gyulát jutatta eszembe, a hányatott sorsú tehetséget, akit mai napig a magyar zenei élet királyának tartok. Bill a király! Ez tény!

Nem sokkal később alkalmi kutyánk szó szerint kifordult szemmel jelent meg, s bár lesznek még itt sokkos képek, ezt a látványt tényleg nem szeretném megosztani az olvasóval. Sok pletyka keringett az utcában mi is történhetett vele, ez most nem is számít (később arra is fény derül, miért nem); de kb. ez volt az a pillanat, amikor Bill hivatalosan is a mi kutyánk lett. Folyt. köv.

Ez a kép első megjelenésekor készült

Ma beleszippanthattunk a tavasz első leheletébe. Ez már nem a lagymatag tél effektus, amikor is decemberben felszökik a hőmérséklet 12 fokra, hanem a kőkemény valóság! Amikor már kezdünk hinni abban, hogy a fák újra rügyet bontanak, ismét utat tör magának a természet, és eltemethetjük a tél szellemeit: a hideget, a ködöt, az arcunkba csapó csípős szelet, és a napról napra maró depressziót. Köszöntsük hát vidáman: SZEVASZ TAVASZ!

Hiányoznak a színek, az illatok és az hogy végre világosban érjek haza...

Azt hiszem, a növényeknek van a leghülyébb elnevezésük. Utánajártam, hogy miért mácsonya a mácsonya, de legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy a héjakútat is megmagyarázzák.

Héjakút: „Kutatók szerint a növény neve népi megfigyeléseken alapul, elnevezői láthatták, amint a héja iszik a levelek töve által képzett medencében összegyűlt csapadékból.”

Mácsonya: szlovén eredetű, jelentése „tüskés gyomnövény”. (micsoda meglepetés….)

És még egy érdekesség a mácsonyához:
A leveleiben összegyűlt vízről régen azt tartották, hogy az arcot megtisztítja a szeplőktől, különböző foltoktól, gyógyítja a sömört és a szemen kialakult hályogot.

Mindig számíthatsz rá. Stabil, kompakt, stílusos, vicces, és cukiii. A hangja pedig hát…na az nem túl bájos. Legalábbis az, ahogyan lélegezik. Ha valaki még nem hallott ilyet, kb. a röfögés és a horkolás közé esik a mopsz respirációja. Bennem frankón tiszteletet ébreszt, ahogyan próbálja megoldani a feladatot. (Na és persze az is, hogy ő az egyetlen, aki kijön a félszemű hippi kutyámmal, Billel. De róla majd később.) És aki szeretne egyet: kedves, családszerető kutyus, fiatalon kissé hiperaktív, a nevelése nem igazán nehéz, az étrendjére viszont oda kell figyelni, mert szeret enni, és hát (részben) emiatt hízásra hajlamos. 

Nemigazán kedvelem ezt a kis lényt. Inkább fenyegető, mint szép mintázata ellenére ártalmatlan, de az embernek mégis olyan érzése van, hogy csíp, harap stb.

Madarat etetni jó. Merő önzőségből is. Hétvégén a reggeli kávé mellett kibámulok az ablakon és látom a sokadalmat az etető környékén. Bármeddig el tudom nézni őket. Nem tud a napom szarul indulni. És akik a menzára befizettek: veréb, széncinege, barátcinege, vörösbegy, szajkó. (Bár, mint ahogyan azt a mellékelt ábra mutatja, verebet könnyebb fotózni, mint szajkót.:)

Még egy gyöngyszem a macska vs. egér sorozatból. Hihetetlen élmény volt látni, ahogy a konzervhez szokott, indoor macskám próbál rájönni, hogy mi is legyen a következő lépés…

…és elgondolkodtam, hogy tavaly ősszel vajon miért is nem készítettem csipkebogyóbort? Bár rengeteg munkával jár a készítése, megéri a fáradtságot, hiszen igazi gyógybor fagyos napokra, influenza járvány idejére, nem is beszélve a kedélyjavító mellékhatásáról.

Imre, a sáska másfél hónapig vendégeskedett nálunk. Miután nem bírtuk tovább nézni, hogy szép lassan kockára fagy a hidegben az ajtófélfánkon, befogadtuk. Elég hülyén éreztem magam, amikor a Mammutba nem a szokásos nőcis cuccokért mentem, hanem tücsökért (mert ott lehet ám ezt is kapni!), hogy új barátunknak legyen mit ennie. (A tücskökkel szemben mondjuk ez igazságtalanságnak tűnhet.)